• Alap információk

  • Nem
    Férfi
  • Születésnap
    25. 01. 2006
  • Rólam
    Sokáig azt gondoltam magamról, hogy én vagyok a „semmi különös”, az átlagos srác. Aki nem tűnik ki semmiben, a jegyei nem rosszak, de nem is kiemelkedőek. Sem én, sem a környezetem nem látott bennem tehetséget. Ez akkor változott meg, amikor az osztály elindult egy pályázaton, ahol diák projektet kellett megvalósítani. Ez volt az a pillanat, amikor minden megváltozott. Az ötletelés során az én javaslatomat fogadták el, hogy csináljunk egy flashmobot az iskolai életről. Ez olyan jól sikerült, hogy az évzárón az egész suli előtt előadhattuk. Ezután létrehoztunk egy diák színpadot, ahol rögtönzött szituációs játékkal vettünk fel elsősorban iskolai, közösségi kérdéseket, és keresünk rá a csoporttal közösen megoldásokat. Több évfolyamból csatlakoztak már diákok, és a Diákönkormányzat azt is felvetette, hogy más iskolákban is mutassuk meg ezt a megoldás kereső programot.